Oldal: 3 / 4 ElsőElső 1234 UtolsóUtolsó
Eredmény: 21 - 30 (38) összesen

Téma: Hétköznapi pszichológia

  1. #21
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    De jó, hogy rábukkantam erre a topikra!
    Tetszik, épp erre van szükségem.

    Végiglapoztam a szóba jöhető marketinges topikokat, de ez volt a legtöbbet adó, és a legrelevánsabb is a problémámra.
    Adott is ötletet nekem (főként DJArni, akinek köszönöm ezúton is a hozzászólását), de ha lehet, kérnék még ötleteket.

    Ugyan nekem most nem az a cél, hogy a látogatókat az oldalon tartsam (illetve ez részben az is, de a fő hangsúly csak kötődik hozzá). Sokkal inkább az, hogy igénybevegyenek egy fizetős szolgáltatást, miután már egy ingyeneset igénybe vettek.
    Ez a szolgáltatás nemrég lépett életbe az oldalamon. SMS-el lehet kiemelni a hirdetést.
    Azok tudják kiemelni, akik már adtak fel. Ergo olyan látogatóról van szó, aki azért már pár oldalletöltést "megélt".
    Mikor feladta a hirdetését, egyből felajánljuk neki az SMS-el történő kiemelés lehetőségét.

    Namármost hogy erre a cselekedetre rávegyem a drága látogatókat, nagyjából annyi időm van, míg elolvas egy rövid mondatot.

    A kérdés: Mi legyen a mondat?

    Egy rövid, frappáns mondat kellene, amivel a hirdetés feladása után rá lehet venni az embert, hogy az addig ugye ingyenes szolgáltatásról egy csöpp kis ideig áttérjen a fizetősre. A legnehezebb az egészben, hogy még testreszabni sem lehet nekik, mert nő, férfi, idős, fiatal egyaránt van a hirdetők között.
    Bár az is járható út, ha csak az egyik csoportot választja ki valaki, és annak a csoportnak mond egy "megigéző" ( ) mondatot.
    Előre is köszönöm.



  2. #22
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    09-07-09
    Hely
    Erdély.MArosvásárhely
    Hozzászólás
    2.070
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Szürke a hirdetésed? Legyen piros! Ehhez csak egy SMS-t kell küldened ide: [telefonszám]*

    * SMS díja.... balablabal...



    Persze a színeket helyettesítsd be a valódi színekkel.


    Próbából feltettem egy hirdetést, de arra nem jöttem rá, hogy lehet weblinket belerakni, ezt kérlek javítsd, vagy simán töröld a hirdetést.

    Ami tudnék mondani, hogy túl szét van tagolva a hirdetés kiemelés dolog.

    Illetve nem elég egyértelmű. Kattintottam a fejlécre bejön a háromféle kiemelés, de ha rájuk kattintok nem lesz semmi, illetve fel tudok adni új hirdetést. Logikus lenne, hogy rákattintva felajánlana módokat a fizetésre, vagy efféle. A http://aprohirdetes-ingyen.hu/kiemeles_info.php -n első ránézésre nem jön le, hogy HOVA kell küldeni az SMS-t. Az, hogy mennyi is csak másodikra. És valahogy lehetne egy Flash, ami bemutatja, hogy "milyen volt" és milyen lehetne a hírdetésed. Hogy meggyőzzönk. Dinamikusan, stb. hogy szinte muszáj legyen SMS-t küldenem, ha nem akarom, hogy egymilliárd hirdetés mocsarába vesszen a meglevő hirdetésem.


    +1 ha háttérszínnel emelsz ki, szerintem a sárga jobb. Google barátunk is így emeli ki az organikus találatok fölött az Adwordsot. Szerinted miért? A sárga a legjobb erre, hidd el.


    Utoljára módosítva: WSzP által : 2009-07-22 23:41

  3. #23
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Szürke a hirdetésed? Legyen piros! Ehhez csak egy SMS-t kell küldened ide: [telefonszám]*
    Ez jó ötlet, elmentem.

    Weblinket? Mármint kifelé linkelést? Na, azt sehogy!
    És ezen nem is szándékozom változtatni. Nemigen akarok más honlapokat linkelgetni a hirdetésekből.
    Vagy szerintetek kellene? :S

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Kattintottam a fejlécre bejön a háromféle kiemelés, de ha rájuk kattintok nem lesz semmi, illetve fel tudok adni új hirdetést.
    Hoppsz. Az onnan fentről valóban csak egy információs oldalra visz.
    Viszont mikor feladtad a hirdetésed, találkoznod kellett egy szinte ugyanolyan oldallal mint ami a fejlécből elérhető. Viszont ott mindaz, amit leírtál, tök egyértelműen ott is van.
    Tehát a felső bannerből elérhető oldal csak egy infóoldal; hiszen arra rákattinthat bárki. A hirdetésfeladás utáni viszont kinézetileg szinte ugyanaz, de ott már konkrétumok vannak; pont az éppen feladott hirdetésre vonatkozóan. (Furállom, hogy azal nem találkoztál; kellett volna :S )
    De ezt a felső bannerből elérhető infóoldalt javítjuk majd valahogy, ha ennyire megtévesztő.

    Flash nincs, de a MINTA-ra kattintva látható, hogy milyen lesz a hirdetés.

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    +1 ha háttérszínnel emelsz ki, szerintem a sárga jobb. Google barátunk is így emeli ki az organikus találatok fölött az Adwordsot. Szerinted miért? A sárga a legjobb erre, hidd el.
    Hmm. Egy sárga alapszínű honlapnál én erre nem esküdnék meg.
    Ha megnézel egy hátteres kiemelést, látni fogod te is. Néztük sárgával is anno, de a kék volt az, ami igazán kirívó és feltűnő.

    Köszi a tanácsokat.



  4. #24
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    09-07-09
    Hely
    Erdély.MArosvásárhely
    Hozzászólás
    2.070
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Király re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet scs eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Weblinket? Mármint kifelé linkelést? Na, azt sehogy!
    És ezen nem is szándékozom változtatni. Nemigen akarok más honlapokat linkelgetni a hirdetésekből.
    Vagy szerintetek kellene? :S
    Szerintem mindenként. Most gondold meg, ha egy szolgáltatást hirdetsz, mindenként szeretnél linkelni egy weblapra. Én az utóbbi pár évben nem tettem fel olyan hirdetést, amiben nem volt link. Sehova. Ezt, amit a tiedre tettem is töröltem, pont ezért.
    Most komolyan, még az ebayen is lehet linkelni. Amúgy amit nem értek, hogy miért ne linkelnél? A hirdetőid örülni fognak neki, te meg mit veszítesz? Ahogy látom, most nincs egyetlen érdemi external linked sem, amiből mondjuk arra következtetek, hogy nem akarsz ebből backlink projektet csinálni. Ha még egy linkpiramisba se akarod beépíteni, akkor tényleg nem értem.



  5. #25
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Én az utóbbi pár évben nem tettem fel olyan hirdetést, amiben nem volt link. Sehova.
    Ezzel lehet, hogy te így vagy, de napi párszáz ember megvan nélküle.
    Nem mindenki csak azért ad fel hirdetést, hogy arról a domainről is kapjon egy backlinket.
    Tény, hogy sokaknak tetszene. És éppen ezért gondolkodom is rajta. De van ennek hátoldala is!
    Nemigen tudsz olyan apróhirdető oldalt mondani (pár kivételtől eltekintve), amelyik backlinket ad; főként komolyabb témában. Az expressz csak néhány kategóriájában engedélyezi. (Oda szoktak egyesek backlinkért járni.)
    Vagy ha ad, akkor is csak nofollow; lásd pl. Slando, Onlineapro, stb.
    Most jobb lene, ha adnék linket, rajta egy nofollow-val?

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Amúgy amit nem értek, hogy miért ne linkelnél? A hirdetőid örülni fognak neki, te meg mit veszítesz? Ahogy látom, most nincs egyetlen érdemi external linked sem, amiből mondjuk arra következtetek, hogy nem akarsz ebből backlink projektet csinálni. Ha még egy linkpiramisba se akarod beépíteni, akkor tényleg nem értem.
    Most én nem értelek téged.
    Érdemi external link? Az, ha valaki teszem azt felad egy zabhegyező (vagy akár SEO) hirdetést, és én onnan linkelem, azzal érdemi linkem lesz kifelé? Kötve hiszem.
    A linkpiramisos dolgot meg végképp nem értem. Milyen linkpiramisba kellene beépítenem? Egyáltalán mi az a linkpiramis?



  6. #26
    Chrome Ball Netallica logója
    Csatlakozott
    07-10-10
    Hely
    Győr
    Hozzászólás
    1.503
    Begyűjtött 44 köszönetet
    21 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Ne logikával közelítsd meg a kérdést (mármint az eredetit, a mondatról) hanem érzelmileg. Arról beszélj, hogy mit nyer a hirdető ha kiemeli a hiredetését. Azért nem fog fizetni, hogy más színű legyen a hirdetése. Azért fog fizetni amit ezzel nyerhet.

    Ráadásul nem is azt nyeri a dolgon amit elsőre gondolnánk, szóval nem az a lényeg, hogy ha kiemeli a hirdetését akkor el fogja adni mondjuk a házát. Az a lényeg, hogy ha el tudja adni a házát akkor azzal mit nyer.

    Tudom kicsit nagy vonalakban van ez így, de gondolom érted miről beszélek. Írok egy példát ami a sablonos, rossz mondattól megy a jobbakig, így biztos érthetőbb lesz. Csak az értelme a lényeg ezeknek nem az összeállításuk:

    - Emelje ki hirdetését és akkor kiemelkedik a többi közül, feltűnőbb színekkel jelenik meg.
    - Emelje ki hirdetését és könnyebben eladja autóját.
    - Emelje ki hirdetését és az ön autója az elsők között lesz amit megnéznek.
    - Emelje ki hirdetését és az ön autója az elsők között lesz amit megvesznek.
    - Emelje ki hirdetését és hamarosan zsebében lesz eladó autójának ára.

    Természetesen az eladó termék elnevezését egy egyszerű scriptel mindig cseréld le arra amit feladott hirdetésnek. Egyszerű, de hatásos trükk, főleg ha használsz hozzá olyan szavakat mint: "hatásos" + "új" + "garantált" + "sikeres" és így tovább.

    Persze ezek csak az alapok, de ha jól átgondolod és megfelelően használod akkor hihetetlenül sikeres mondatot tudsz írni.



  7. #27
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    09-07-09
    Hely
    Erdély.MArosvásárhely
    Hozzászólás
    2.070
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Király re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet scs eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Nemigen tudsz olyan apróhirdető oldalt mondani (pár kivételtől eltekintve), amelyik backlinket ad; főként komolyabb témában.
    Pont ezzel törhetnél ki a többi közül. Jelentősen megdobná az oldalak forgalmát, és mit veszítenél?

    Idézet scs eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    A linkpiramisos dolgot meg végképp nem értem. Milyen linkpiramisba kellene beépítenem? Egyáltalán mi az a linkpiramis?
    Linkpiramis az, ha van jó sok oldalad, de ezeket úgy linkeled össze, hogy felállítasz egy hierarchiát, és akik a hierarchiában egy adott szinten vannak, azok az oldalak linkelik az összes felettük levőt, nem linkelnek egyetlen alattuk levőt sem, és mellettük levőt csak akkor, ha az releváns.

    Tegyük fel, hogy van 6 weblapod és linkpiramist szeretnél belőlük.
    Oldal - téma
    A - lakáshitel
    B - hitelkiváltás
    C - linkkatalógus
    D - sajt
    E - autókölcsönzés
    F - menyasszonyi ruha

    Na akkor a linkpiramis úgy néz ki, hogy:

    A linkel: B, D, E, F
    B linkel: A, D, E, F
    C linkel: A, B, D, E, F
    D linkel: F
    E linkel: F
    F nem linkel semmire, ő a piramis csúcsa.

    Kód:
      F
     D E
    A B C
    Ha érdekel titeket a téma lehet ez a http://**************** következő cikkje (vagy a coming soon blog első bejegyzése).


    Utoljára módosítva: WSzP által : 2009-07-23 20:38

  8. #28
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet Netallica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Ne logikával közelítsd meg a kérdést (mármint az eredetit, a mondatról) hanem érzelmileg.
    Tudod, bennem az a baj, hogy az emberek érzelmeit kiválóan ismerem. Viszont mindent logikával igyekszek megoldani. De megpróbálom így, ahogy mondod.

    Idézet Netallica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    - Emelje ki hirdetését és akkor kiemelkedik a többi közül, feltűnőbb színekkel jelenik meg.
    - Emelje ki hirdetését és könnyebben eladja autóját.
    - Emelje ki hirdetését és az ön autója az elsők között lesz amit megnéznek.
    - Emelje ki hirdetését és az ön autója az elsők között lesz amit megvesznek.
    - Emelje ki hirdetését és hamarosan zsebében lesz eladó autójának ára.
    Ez nagyon tetszik! Már eszembe is jutott egy jó szöveg róla. A script meg külön jó! Nagyon köszönöm.



  9. #29
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Pont ezzel törhetnél ki a többi közül. Jelentősen megdobná az oldalak forgalmát, és mit veszítenél?
    Temérdek munkával járna kieggyelni a naponta tucatjával jövő duplikálásokat és egyéb trükköket. Nagyon sok hirdetésnek nem lenne igazán értelme - sőt elérhetősége sem, ahol a látogató fel tudja vennni a kapcsolatot a hirdetővel. Jönne elég nagy arányban egy csomó olyan, aki csak a backlinkre hajt. Én viszont olyan oldalt szeretnék, ahol meg is találja a látogató, amit keres, hiszen hosszú távon az éri meg.
    Így is azért nézni kell nekem néha, hogy milyenek a feladott hirdetések. Nem szeretném ezt a munkámat megháromszorozni.

    Idézet WSzP eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Linkpiramis az, ha van jó sok oldalad, de ezeket úgy linkeled össze, hogy felállítasz egy hierarchiát, és akik a hierarchiában egy adott szinten vannak, azok az oldalak linkelik az összes felettük levőt, nem linkelnek egyetlen alattuk levőt sem, és mellettük levőt csak akkor, ha az releváns.
    Ja igen. Így már világos. Ennél még picit tovább is lépek majd - később.
    Viszont az a gond, hogy még nincs másik ilyen honlapom, ami szóba jöhetne. Csak más témájúak.
    Ráadásul ez most a piramis csúcsa, és az is marad. Így nem linkel senkit; csak a partneroldalról. És persze oda sem könnyű bekerülni.



  10. #30
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    09-07-09
    Hely
    Erdély.MArosvásárhely
    Hozzászólás
    2.070
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Hétköznapi pszichológia

    Idézet scs eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Ja igen. Így már világos. Ennél még picit tovább is lépek majd - később.
    Remélem is, van lehetőség az oldaladban az biztos. Nagyon jó már most is, és sok sikert hozzá.



A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •