Eredmény: 1 - 6 (6) összesen

Téma: Nem túl korrekt/hatékony marketing

  1. #1
    Tag sswt logója
    Csatlakozott
    10-10-31
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    57
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás Nem túl korrekt/hatékony marketing

    Nemrégiben jelentkeztem egy céghez online marketinges állásra, mert jól hangzott, amit írtak.
    Már korábban is láttam a hirdetésüket, gondoltam, hogy nem jelentkezett megfelelő ember. Gondoltam én.
    Kb. 1-2 hét múlva jött a válasz, hogy kösz, de nem, és sok-sok körítés, hogy volt jobb jelentkező stb., de vigaszul kapok x % kedvezményt erre-arra, és innentől az email már csak a reklámról szólt.
    Ez már megint gyanús volt, mert hát ha valaki állást keres, nem biztos, hogy azért teszi, mert túl sok a pénze, így nem valószínű, hogy egy extra szolgáltatást igénybe akar majd venni, még ha kedvezményes is.
    Aztán, miután "megtalálták" az abszolúte megfelelő munkatársat, megjelent a korábbi hirdetés, majd folyamatosan újra meg újra, és észrevettem, hogy a megjelenések perce pontosan ugyan akkor vannak az egyes napokon.
    Ezek után leszűrhető a következtetés, hogy ennek a cégnek az a stratégiája, hogy szerencsétlen álláskeresőknek kamu hirdetéseken keresztül hirdeti magát, aminek hatékonyságát szerintem nem is lenne érdemes mérni - max negatív irányban (finomság az, hogy a piackutatás is feladat).

    Ez nem az én marketing stratégiám, de témába vág szerintem.
    Ha valaki ilyen állásokat nézeget mostanában, és nem tudja melyikről van szó, privátban megírom neki (a többi feketelistással együtt).



  2. #2
    Képszerkesztő Csurga logója
    Csatlakozott
    10-10-17
    Hely
    Hmvhely
    Hozzászólás
    1.101
    Begyűjtött 317 köszönetet
    206 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Nem túl korrekt/hatékony marketing

    Elég gerinctelen dolog, ha ez így van. Ráadásul szerintem törvénybe ütköző is. Magyar virtus megmutatkozott ismét.



  3. #3
    Törzsvendég
    Csatlakozott
    10-06-08
    Hozzászólás
    125
    Thanked 1 Time in 1 Post

    Alapbeállítás re: Nem túl korrekt/hatékony marketing

    nem magyar mentalitas, 1000 eve ismert trukk "make money online" nicheben.a CL, es GT,BP munkahirdetesek legalabb fele ilyen tipusu.
    Iszonyu nehez bizonyitani, hogy torvenytelen lenne. ( amugy csak akkor az, ha nagyon amator modon csinaljak)



  4. #4
    Szerkesztő ervin logója
    Csatlakozott
    10-01-25
    Hozzászólás
    203
    Thanked 1 Time in 1 Post

    Alapbeállítás re: Nem túl korrekt/hatékony marketing

    Idézet sirfrank eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    nem magyar mentalitas, 1000 eve ismert trukk "make money online" nicheben.a CL, es GT,BP munkahirdetesek legalabb fele ilyen tipusu.
    Iszonyu nehez bizonyitani, hogy torvenytelen lenne. ( amugy csak akkor az, ha nagyon amator modon csinaljak)
    A CL, GT és BP minek a rövidítései?



  5. #5
    Chrome Ball Netallica logója
    Csatlakozott
    07-10-10
    Hely
    Győr
    Hozzászólás
    1.503
    Begyűjtött 44 köszönetet
    21 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Nem túl korrekt/hatékony marketing

    Idézet sswt eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Ez nem az én marketing stratégiám, de témába vág szerintem. Ha valaki ilyen állásokat nézeget mostanában, és nem tudja melyikről van szó, privátban megírom neki (a többi feketelistással együtt).
    Ez nem marketing és még csak köze sincs hozzá. Ezt úgy hívják, hogy csalás. Írd meg a homar.hu blognak, az ilyenek megérdemlik.



  6. #6
    Új tag
    Csatlakozott
    08-07-23
    Hozzászólás
    1
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Nem túl korrekt/hatékony marketing

    Idézet ervin eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    A CL, GT és BP minek a rövidítései?
    Craigslist, Gumtree, BackPage. hirdetési oldalak



A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •