Contu eredeti hozzászólása
Mert sokakat köt a család, a barátok, az ismerősök.
Valahogy én is sokszor hazatalálok hónapokra (nem ritkán fél évre-évre). Az ember a terveibe ezt általában nem számolja bele, pedig sokkal nagyobb súllyal nyomnak a latban, mint azt eleinte gondolnánk. A honvágynál -és ez alatt nem feltétlen Magyarországot értem, hanem a megszokott miliőt, az ismerős arcokat, a haverokat, a barátokat, hogy ismered a postást, az eladót, tudod kit kell keresned, tudod, hogy tucatjával számíthatsz emberekre- nem sok minden erősebb, kivéve ha senkid és semmid sincs, úgy indulsz neki.
Rengeteg ilyet végignéztem, asszisztáltam az elmúlt 15 évben, 2 ember van, aki TÉNYLEG jól érzi magát távol és TÉNYLEG megtalálta a számítását. A többiek vagy kitartanak, vagy már hazajöttek. Nyilván nem reprezentatív a minta, de én pl. ezt láttam-látom.
Ugyanakkor Gregorynak igaza van: aki életképtelen, az a Kánaánban is életképtelen lesz. Aki a jég hátán is megél, az borsodban is megél. Viszont én nem ragaszkodom ennyire (csak visszatalálok, igen), ha van lehetőség, menni kell. Egy megyével, egy országrésszel, egy országgal, vagy egy kontinenssel odébb. De ne ész nélkül, és mindig kalkuláljuk bele, hogy ha megyünk, azzal az itthoniakat hátrahagyjuk. És ez egyben azt is jelenti, hogy ha öt év múlva visszakullogunk, mert épp nem jött össze, akkor megeshet, hogy itthon nem várnak majd azok az ölelő karok, akik elengedtek és meglehet, hogy a végén majd -költői túlzással élve- egyedül állunk a világban, igaz barátok nélkül. Mert az élet megy tovább, ha itt vagyunk, ha nem.
Könyvjelzők