Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (13) összesen

Téma: Google büntet AdWords kampány után

  1. #1
    Új tag
    Csatlakozott
    09-04-18
    Hozzászólás
    14
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás Google büntet AdWords kampány után

    Sziasztok!

    Következő érdekes esettel fordulnék hozzátok. Van 2 honlap, fater és felesége, mindketten pszichológusok. Évek óta első 4 helyen voltak a jelentősebb kulcsszavakra a keresőben, működött minden, aztán jött egy kósza gondolat, hogy szélesebb körből is lehetne kuncsaftokat szerezni, mindkét oldalt megtámogattuk egy kis Adwords-el. Félsiker, 1 hónapig, amikor elkezdte emeltetni a kulcsszavakra fizetendő összeg minimális határát, úgy, hogy némelyik szóra senki más nem hirdetett. Gondoltuk megpróbáltuk, nem jött be, maradunk a régi hirdetésmentes történetnél. Hoppá eltelt pár nap, és mindkét oldal jócskán visszaesett. Az egyik a második oldalis, a másik pedig a hatodik - hetedik oldalig. Ismét megjegyzem, előtte évekig az első 4-ben voltak "pszichológus" szóra, néha 1-1 hónapra kicsit hátrébb, de mindig az első oldalon. Mi lehet ennek a büntetésnek az oka, vártam 4 hónapot, semmi nem változott, tehát nem állt helyre. Sajna ott tartunk, hogy megint fizetünk, mert nem tehetünk mást, sajna csak interneten van lehetőség hirdetni. Kérdésem, lehet-e ezzel valakihez fordulni, (tudom, ingyenes szolgáltatás, de akkor is, azért mi valahol csak fizettünk) illetve mit lehetne tenni, ha igy büntet a nem meghosszabbított reklámért.

    Köszönöm a segítséget
    Barna



  2. #2
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    07-10-21
    Hely
    Közös többszörös
    Hozzászólás
    4.216
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Az adwords hirdetes onmagaban nem lehet ok arra, hogy visszacsusztatok. Milyen szóra ment a kampany, es milyen modon akartatok tobb ugyfelet szerezni igy?

    Stef



  3. #3
    Bölcs harzol logója
    Csatlakozott
    07-09-02
    Hozzászólás
    1.057
    Begyűjtött 4 köszönetet
    4 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Biztos vagyok benne, hogy a kettő között nincs összefüggés.

    Túl sokat bukhatna a Google egy ilyennel. Mi idehaza amúgy is egy nagyon pici piac vagyunk és amíg nemzetközi vizekről nem hallani nagyon megalapozott eseteket, addig én nem gondolom, hogy pont minálunk bukna ki az első ilyen történet.

    A Google építgeti magáról a "ne légy gonosz" imidzset és ha egyszer kiderül róla egy ilyen dolog, mint amit írtál, akkor ez mind odaveszhet.

    Sokkal inkább valami olyan dolog áll a háttérben, hogy a Google rangsorolási paraméterei változtak és egy eddig megtűrt technikáért már komolyabban büntet. Látatlanban senki nem fogja tudni megmondani mi lehet ez, lehet gyanús "linkhálózatot" vélt felfedezni, vagy valami tartalom duplikálás esettel van dolgotok...

    Két dolgot tehetsz:

    - SEO fórum segítségével beleásod magad a SEO legmélyebb bugyraiba és az itteni tagok segítségével jól kielemzed a helyzetet.
    - megbízol valakit, hogy pénzért tegye helyre az oldalt. Magyarul fizetsz a SEO-ért.



  4. #4
    abc
    abc nem elérhető
    Bölcs abc logója
    Csatlakozott
    09-04-20
    Hozzászólás
    637
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Lehet tudja h a pszichológusok jól keresnek, gondolta akkor fizessenek.
    Viccet félretéve más okot keress szerintem.
    Link nélkül írd be melyik oldalakról van szó, anélkül isten se mondja meg mi okozta a büntit.
    A második oldalra simán hátracsúszhat a konkurenciák erősödése miatt is egyébként.
    Volt bármi változtatás az oldalakon a büntetés előtt?
    Fordulni ezzel hozzáértőkhöz tudsz, google még a fizető ügyfeleinek se nagyon nyújt támogatást. Annyit tehetsz h javítod a hibát és felülvizsgálatot kérsz.



  5. #5
    Rubyist Geri logója
    Csatlakozott
    07-12-15
    Hely
    \x90
    Hozzászólás
    5.749
    Begyűjtött 1.432 köszönetet
    895 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Idézet abc eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Lehet tudja h a pszichológusok jól keresnek, gondolta akkor fizessenek.
    A második oldalra simán hátracsúszhat a konkurenciák erősödése miatt is egyébként.
    szerintem is ez lesz. mivel az "online pszichológiában" egyre több pénz van így valószinű a konkurencia beerősített.



  6. #6
    Új tag
    Csatlakozott
    09-04-18
    Hozzászólás
    14
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Természetesen elképzelhető, de pont akkortól, amikor lejárt a fizetős hirdetés, ami 1-1,5 hónapig ment, és mindkét oldalt leverte, hát, számomra több, mint gyanús az eset, főleg, hogy előtte jól szerepeltek. Azóta történt változás az oldalon, átálltam joomlára és az egyik oldal kénytelen volt új tárhelyet is keresni, jut eszembe, azóta www nélkül fut az oldal, és sajna erre akkor nem figyeltem, de mindez csak azután történt, hogy visszaesett. És ha már itt tartunk azt hogy tudom megoldani, hogy az eddig www,valami.hu mostantól valami.hu alatt is bejövő linkeket lássa? mert újralinkelni.... jesszus Remélem értitek a kérdést



  7. #7
    Szerkesztő webstars logója
    Csatlakozott
    09-08-02
    Hozzászólás
    270
    Begyűjtött 25 köszönetet
    6 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Nem hiszem, hogy lenne összefüggés bár amit leírtál annak egy része igaz a licitet rendesen emeli de ez a régi jó magyar szokás miatt van. Ha a másik xxxxxxx szóra hirdet hirdessünk mi is csak toljunk rá még egy kis pénzt. Szerintem a konkurencia ismerte fel, hogy milyen jó lenne az első oldalon az első helyen lenni. Egy éve az egyik SeO- val foglalkozó cég végighívott mindenkit akit csak elért az ajánlatával lehet ez ébresztett gondolatot a többiek fejében .



  8. #8
    Rubyist Geri logója
    Csatlakozott
    07-12-15
    Hely
    \x90
    Hozzászólás
    5.749
    Begyűjtött 1.432 köszönetet
    895 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Idézet JaBa eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    És ha már itt tartunk azt hogy tudom megoldani, hogy az eddig www,valami.hu mostantól valami.hu alatt is bejövő linkeket lássa? mert újralinkelni.... jesszus Remélem értitek a kérdést
    301 redirect a a régi domainről az ujra megoldja ezt a problémát.



  9. #9
    Szerkesztő webstars logója
    Csatlakozott
    09-08-02
    Hozzászólás
    270
    Begyűjtött 25 köszönetet
    6 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    Idézet JaBa eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Természetesen elképzelhető, de pont akkortól, amikor lejárt a fizetős hirdetés, ami 1-1,5 hónapig ment, és mindkét oldalt leverte, hát, számomra több, mint gyanús az eset, főleg, hogy előtte jól szerepeltek. Azóta történt változás az oldalon, átálltam joomlára és az egyik oldal kénytelen volt új tárhelyet is keresni, jut eszembe, azóta www nélkül fut az oldal, és sajna erre akkor nem figyeltem, de mindez csak azután történt, hogy visszaesett. És ha már itt tartunk azt hogy tudom megoldani, hogy az eddig www,valami.hu mostantól valami.hu alatt is bejövő linkeket lássa? mert újralinkelni.... jesszus Remélem értitek a kérdést
    webmestereszközök - webhely konfiguráció - beállítások
    Előnyben részesített domain

    Nem állít be előnyben részesített domaint
    Az URL-ek ilyen megjelenítése: hxxp://www.oldalad.hu
    Az URL-ek ilyen megjelenítése: oldalad.hu

    További információ az előnyben részesített beállításáról


    Utoljára módosítva: Geri által : 2009-12-21 19:30

  10. #10
    abc
    abc nem elérhető
    Bölcs abc logója
    Csatlakozott
    09-04-20
    Hozzászólás
    637
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Google büntet AdWords kampány után

    webstars ezzel csak azt állítod be, melyiket szeretnéd használni. Ha a google ezt 301-nek is veszi, a többi kereső nem. Mindenképp betenném htaccessbe is, biztos ami fix. Mondjuk Én a helyében a www-sre irányítanám, mert ha jól értem azzal voltak jó helyezései tehát több/erősebb link mutat arra.
    Megkockáztatom emiatt (is) esett vissza az oldala.

    Egy modi javítsa pls webstars hozzászólását, linkeli az oldalad.hu-t.


    Utoljára módosítva: abc által : 2009-12-21 19:23

Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó

A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •