Azért is szeretem ezt az üzletet, mert nem kell előadásra járni. Kizárólag online képzem magam, rengeteg ingyenes anyagot biztosít a cég.
Engem nem győztek meg, a termékbe szerettem bele. Amint megtudtam, hogy létezik, onnantól semmi sem volt kényszer.
Nem kell semmit úgy csinálnom ahogy más, ez a másik ami nagyon tetszik. Pont azt mondják, hogy csinálja az ember úgy, ahogy neki tetszik, semmi olyan módszert ne erőltessen magára, amit nem akar. Sokféle ember sokféle módszerrel és háttérrel lett nagyon gazdag már ebből az üzletből.
Ha érdekel a cég valakit, akkor utánanéz. Van róla a neten bőven infó. A termék kiszolgálás kiváló, egyre nyílnak az új piacok.
Az oldalakat a cég ingyen biztosítja a tagoknak. Az számít, hány embernek mutatom meg én, az a biztos. Mondta már nagy vezető, hogy az adwords-re nem lehet építeni, és ők is mondták, és tudjuk, hogy bizony kell hozzá szerencse.
Akiket előre hozott a kereső, azt nagyon komoly munkával érték el. Biztos jól be van állítva a kampányuk, ez egy jól megtérülő befektetés részükről, mert közülük az egyik több éve ezt csinálja.
Mindenki annyi lábon áll, amennyin akar. Én a lézer fókuszban hiszek: egyet, de azt rendesen. Próbáltam az elején még az előző cégemmel egyszerre csinálni a DXN-t, de a másik hamarosan lemorzsolódott rólam.


Válaszol idézettel



Könyvjelzők