Eredmény: 1 - 9 (9) összesen

Téma: Adwords számla elszámolása

  1. #1
    SzG
    Vendég

    Alapbeállítás Adwords számla elszámolása

    Oda jutottam, hogy most már van annyi adwords költségem, amit el kell számolni, mert nem állapot, hogy zsebből fizetem.

    Ok, elszámolom. Nyomtatok számlát a számlázási összesítőből ugye, ez eddig ok. Ahogy elnézem ez nem egy letölthető elektronikus számla, bár gondolom az ír szabályoknak megfelel. Így elfogadható, ha az apeh állásfoglalás szerinti tényállás megáll.

    Idézet:

    "a. Létezik-e az értékesítésről, a szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés, megállapodás a két fél között;
    b. Bizonyítható-e a termékért, a szolgáltatás igénybevételéért fizetett ellenérték kifizetése;
    c. Bizonyítható-e hitelt érdemlően, mindkét fél által elismert formában az értékesítés, illetve a szolgáltatás teljesítésének és igénybevételének ténye."


    Na ugye még ezek is mérlegelés tárgyát képezik.

    Részletek itt: http://www.apeh.hu/adoinfo/egyeb/ebay.html

    Tehát legyen szerződés (végülis a felh. feltételeket ki lehet nyomtatni, bár ez nem szerződés, mondjuk ezt elfogadhatják kis jóindulattal), a fizetést lehessen bizonyítani (ez rendben, céges bankkártyáról), node aztán hogy fogom bizonyítani a teljesítést, ami a harmadik kitétel. Hogy bizonyítod a kattintások megtörténtét utólag? Mert az hogy nyomtatok valamit az analytics fiókból egy dolog, de nem hivatalos irat, semmit nem ér mint bizonyíték.

    Na, akkor elkezdek olvasgatni.

    Kezdődnek a gondok itt, ahol valaki leírja egy hozzászólásban, hogy az adwords számlát a saját állásfoglalására fittyet hányva nem fogadta el az apeh:

    http://www.klikkmarketing.hu/blog/ad...mlazas-fizetes

    Azért is érdekel ez a dolog, mert mégiscsak egy folyamatos kiadás, egyszeri dolog esetén ennyit nem parázik az ember, de az mondjuk nem esne jól, ha 5 évre visszamenőleg költség helyett kivétnek tekintsék, meg meg is büntessenek, mint a blog hozzászólásban.



  2. #2
    Bölcs yatoo logója
    Csatlakozott
    09-02-18
    Hozzászólás
    1.842
    Begyűjtött 524 köszönetet
    302 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Azt hiszem kicsit túl reagálod a dolgot! Elképzelhető, hogy 2009 volt még olyan barom apehkos aki kivetette a google számláit az elszámolásból, és ez már akkor sem volt EU konform eljárás és sértette az Uniós irányelveket. Szerintem egyébként ez nem a te dolgod hanem a könyvelőd-é, és ha a könyvelőd még 2011-ben sem tud egy normálismegoldást ezekre a dolgokra, akkor azt hiszem el jött az ideje a könyvelő cserének!!!

    A letölthető számláról meg csak annyit, hogy az én cégem is Uniós államban van és word-ben készítem és nyomtatom a számlákat, és ez teljesen legális.


    Utoljára módosítva: yatoo által : 2011-06-30 14:30

  3. #3
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    A könyvelő nekem azt mondta rá, hogy szerinte jó, mert végülis minden megvan rajta, ami kell. Ellenőrzéskor a gugli fiókba be tudsz lépni, és visszamenőleg tudod mutogatni is. De ha elmented oldlként, akkor is. Plusz nyomtatva megintcsak. Elméletileg el kell hogy fogadják a más államok törvényei alapján kiállított számlákat is, még ha az az ungaréze törvények alapján nem is teljesen okésak.
    Én is sokat agyaltam rajta, de ennél többet nemigen lehet tenni.

    Ugyanakkor azért jó tudni, hogy ha téged megbüntet a NAV azért, mert nem fogadja el a gugli által kiállított számlát, akkor máris feljelentheted a rendőrségen meg a NAV-nál a guglit, mert illegálisan nyújt Magyarországon szolgáltatást, és mindezt kamu számlával; plusz rápakolhatsz egy átverés/csalás esetét is.
    Hiszen ha te elfogadsz (jóhiszeműen!) egy kibocsájtott számlát (amire ráadásul van APEH állásfoglalásod, hogy jó), akkor ha az a számla nem jó, akkor te jóhiszeműen hibáztál, aki viszont kiállította, az csalást követett el. (Bónuszként meg a NAV-ot is feljelentheted szándékos félrevezetésért és abból való nyerészkedésért.)
    Vélhetőleg ezt elég lesz mondanod az ellenőrzéskor a NAV szakemberének, mert nyilván a Google-t nem fogja abajgatni a NAV. Ha meg mégis, akkor erősen szembehugyozza majd magát. .. Mondom mindezt úgy, hogy ebből a szempontból még soha nem ellenőriztek.

    Apropó! A Felhasználási feltételeket hol találom? Valahová elmentettem anno, de nem lelem. Most meg a gugli oldalán sincs meg. Linkelné valaki? Alul csak az adatvédelmi izé van nálam.



  4. #4
    SzG
    Vendég

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Hát én nem tudom, a te országodban valószínűleg másképp mennek a dolgok, Magyarországon nem lehet wordből számlát készíteni (pedig pl. Szlovákiában is lehet), mert itt nyilatkozat kell a számlázó program készítőjétől a jogszabályi megfelelőségről, nem lehet akármivel számlázni.

    Namost 2009 nem volt olyan régen, én el tudok képzelni olyan ellenőrt az apehnél aki épp véletlenül azóta se volt továbbképzésen (és ha volt is?), vagy nem érdekli, jön és 5 évre visszamenőleg kifizetteti a járulékokat és az szja -t az adwords költések után és egy büntetéssel megfejeli az igen kemény. Ugye az apeh ha arról van szó inkasszálhat ami bedöntheti az egész vállalkozást, hiába pereskedek én utána, még ha igazam van is, mire egy bírósági per lemegy az maga évek kérdése.

    A könyvelő megint olyan dolog, hogy nem mindenható. Beteszi a könyvelésbe ha én azt akarom, de ő is ugyanezt az állásfoglalást találja mint én és ő se fog tudni semmit csinálni ha utólag megkérdőjelezik a költségeket.



  5. #5
    scs
    Vendég

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Idézet SzG eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    én el tudok képzelni olyan ellenőrt az apehnél aki épp véletlenül azóta se volt továbbképzésen (és ha volt is?), vagy nem érdekli, jön és 5 évre visszamenőleg kifizetteti a járulékokat és az szja -t az adwords költések után és egy büntetéssel megfejeli az igen kemény. Ugye az apeh ha arról van szó inkasszálhat ami bedöntheti az egész vállalkozást, hiába pereskedek én utána, még ha igazam van is, mire egy bírósági per lemegy az maga évek kérdése.
    Persze, ez nem kizárt, de szerintem ha udvariasan meg határozottan elmagyarázod neki, hogy miről is van szó, akkor nem lesz ezzel gond. Azért egy APEH állásfoglalást lobogtatni a szeme előtt nem olyan rossz ám, az ilyennek azért kel legyen súlya. Amit meg írtak, hogy büntették a jóembert, az csak egy blogbejegyzés - írhatta akárki, még nem biztos, hogy igaz is. Ráadásul az igazság sokféleképpen értelmezhető, tehát háttér nélkül fene tudja, hogy mi igaz abból.

    (Emellett én nem tudok elképzelni olyan NAV ellenőrt, aki ilyen mondvacsinált/béna indokokkal büntet meg engem ... és még el is hagyja a helyiséget a saját lábain.)



  6. #6
    Bölcs yatoo logója
    Csatlakozott
    09-02-18
    Hozzászólás
    1.842
    Begyűjtött 524 köszönetet
    302 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Akkor szerintem a legegyszerűbb bemenni egy NAV hivatalban ahol van ügyfélfogadás és kérni egy írásos állásfoglalást az adott számláról, mert hogy az évek óta ugyan úgy néz ki. Én ezt annak idején megtettem a szerencsejáték felügyelettel, és adtak állásfoglalást, arról ők sem tehetnek hogy közben változtak a törvények. De a te esetedben ez nem áll fen, mert egész Európában elfogadják a Google számláit, mivel mi is Uniós állam vagyunk az uniós törvények ránk is vonatkoznak, sőt még a NAV-ra is, ha meg van egy állásfoglalásod is akkor meg tényleg tehetnek egy szívességet.

    Mellesleg nem véletlenül van külföldi cégem, nekem is elegem lett az itthoni sz@rrágásból!



  7. #7
    Bölcs rendszergazda logója
    Csatlakozott
    09-07-25
    Hozzászólás
    565
    Begyűjtött 108 köszönetet
    65 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Azért azt nem szabad elfeledni, az APEH (NAV) irányelvek, állásfoglalások, tájékoztatók „nem jogforrások”! Ez annyit tesz: ezekre hivatkozva, a törvényekkel, rendeletekkel, stb. szemben hatóságok előtt eredményesen
    védeni álláspontunkat nem lehet! Zugügyvéd fórumán, adó fórumokon nem egyszer lehet olvasni olyan "rémtörténeteket" ahol a hatóság a saját állásfoglalása ellenében hozott döntést, és a bíróság neki adott igazad sajnos a fentiek miatt


    x

  8. #8
    SzG
    Vendég

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Lehet ez most egy újabb meglepetés lesz, de a magyar apeh a személyes ügyfélszolgálaton nem ad állásfoglalás írásban - ez már pár éve így van.

    Mondanak valamit, de írásba nem adják.

    Írásban lehet állásfoglalást kérni (írásban, vagy az apeh oldalán az űrlapon keresztül) de az is úgy kezdődik hogy amit írnak az nem is állásfoglalás - mivel arra a válaszadó jogosultsága nem terjed ki - hanem csak tájékoztatás, aminek jogi ereje nincs.

    Kértem én már ilyen állásfoglalást, azóta a nettó számlák mellé 2 nyilatkozatot, egy bizonylatot, egy megrendelőt és egy szállítólevelet csatolunk (5 plusz okmány !!!), mert kiderült anélkül megkérdőjelezhető a közösségi netto számla áfa mentessége (ami azért kemény, ha utólag elverik valakin) na hát ilyen sincs egy uniós tagállamban sem.


    Utoljára módosítva: SzG által : 2011-07-01 11:57

  9. #9
    problémageneráló ptrth logója
    Csatlakozott
    11-01-04
    Hely
    Diliház
    Hozzászólás
    209
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Adwords számla elszámolása

    Gyerekek, egy APEH/NAV által kiadott állásfoglalás őt saját magát sem köti hivatalosan. Az írásbeli állásfoglalásra is bármelyik adóellenőr mondhatja, hogy őt nem köti.

    Egyetlen egy olyan mód van, ahol biztos, kötelező erejű a NAV-ra nézve, ez ún. "feltételes adómegállapítás" Ennek lényege, hogy még a szerződés megkötése előtt kell benyújtanod a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, bemutatva magát a jogügyletet, a szerződéstervezetet, és megmondják neked, hogy konkrétan mennyi adót kell az alapján fizetni, és milyen jogcímen. Na az konkrétum, kötelező érvényű a NAV-ra nézve. Ennek mindössze két hátulütője van: az egyik, hogy a megállapítás addig érvényes, amíg nem változnak az adójogszabályok, azaz ki tudja, milyen rövid ideig. A másik, hogy az eljárásnak díja van, legutóbbi emlékeim szerint 10 millió forint. Milliárdos ügyleteknél megéri, de egy kis ügynél aligha. Bár hátha valaki rászán ennyit

    Egyébként egy másik topicban beszélgettünk már arról, hogy a számlán kívül még mi kell az APEH/NAV általi elfogadáshoz, innen kezdve kb. 2 oldalon:
    http://seo.forum.hu/webtarhely-f48/w...2357/seo4.html


    Utoljára módosítva: ptrth által : 2011-07-01 14:53 Oka: elgépelés, kiegészítés

A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •