Eredmény: 1 - 7 (7) összesen

Téma: 5 év után megtöröm a csendet:)

  1. #1
    Danny
    Vendég

    Alapbeállítás 5 év után megtöröm a csendet:)

    Sziasztok,

    5 éve regisztráltam, de eddig valahogy nem sikerült bemutatkoznom.:-)
    A nicknevem Danny és valóban Daninak, Dánielnek hívnak. Budapesten lakom.
    Újrakezdő vagyok az online világban, régebben már volt egy-két honlapom, de egyik sem volt túl sikeres bevétel szempontból.
    Szeretnék a leendő weblapommal pénzt keresni, mert ami keresetem van most, az nagyon nem elég.:-)
    Mivel tanuló fázisban vagyok az internetes pénzkereset terén, valószínű egyelőre inkább kérdéseim lesznek, de úgy vélem más kezdők számára is hasznos kérdéseket teszek majd fel. Itt meg olyan profi szakemberek vannak, hogy az nagy öröm számomra.
    Remélem, hogy többetekkel együtt tudok majd működni, pl. itt a fórumon találtam profi szövegírót aminek nagyon örülök, mert hát most már inkább nem egyedül próbálkozom, hanem amennyi pénzt be tudok fektetni a webjelenlétbe, azt bele is teszem. Célom, hogy idővel csak ebből éljek. De ez persze távoli cél.

    Üdv Mindenkinek, és örülök, hogy itt lehetek


    Utoljára módosítva: Danny által : 2016-06-17 18:20

  2. The Following 7 Users Say Thank You to Danny For This Useful Post:

    Aralk (2016-06-18), Contu (2016-06-17), DomainFlotta (2016-06-18), esotanc (2016-06-17), koci (2016-06-17), vidirita (2016-06-18), Vizio Global (2016-06-21)

  3. #2
    Bölcs Pityu logója
    Csatlakozott
    08-07-04
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    1.561
    Begyűjtött 448 köszönetet
    328 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    Isten hozott! Köszönjük a bemutatkozásod!



  4. #3
    Törzsvendég Zsazsa logója
    Csatlakozott
    11-05-05
    Hely
    Cegléd
    Hozzászólás
    148
    Begyűjtött 9 köszönetet
    9 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    Sok sikert Üdvözlet a fórumon.



  5. #4
    Buherátor Chati logója
    Csatlakozott
    07-12-03
    Hely
    Mohács
    Hozzászólás
    3.303
    Begyűjtött 267 köszönetet
    135 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    Sok sikert... de 5 évvel ezelőtt még sokkal könnyebben ment volna, mint most... jelenleg sok pénz vagy sok tudás kell hozzá, de inkább mindkettő


    Nincs mit megmutatnom...

  6. Az alábbi felhasználók hálásak a válaszért:

    DomainFlotta (2016-06-18)

  7. #5
    Bölcs DomainFlotta logója
    Csatlakozott
    12-05-20
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    2.859
    Begyűjtött 1.167 köszönetet
    673 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    Üdv itt..
    Mit kínál a honlapod? Mi a termék?

    írd meg és akkor tudunk segíteni milyen irányba indulj.

    A buddhista szerint a diófa ültetésének legjobb időpontja 30 évvel ezelőtt volt. A 2. legjobb, ma van.
    Szóval hajrá.

    BTW megnéztem a statisztikát és amikor indult a domainflotta oldalam csak seo-t használtam, semmi fizetett hirdetés nem volt. 60M Ft bevételt hozott, mire elkezdtem fizetett hirdetéseket is futtatni.
    A piac is változott és én is okosabb lettem


    Stabil növekedési pályára állítanád a vállalkozásod?
    Tartalommarketing a Gyakorlatban Könyv

  8. #6
    Danny
    Vendég

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    Köszönöm az üdvözletet és biztatást Mindenkinek.

    DomainFlotta: Korábban már megírtam a domain nevemet és jogos kiigazítást kaptam a domain értékével kapcsolatban, azóta már leesett a tantusz, hogy egyelőre semmit nem ér, főleg honlap nélkül. Hadd titkolozzak egy kicsit még a projektet illetően, ha már fel lesz rá építve a weblap, akkor lehet bemutatom a honlap kritika rovatban. Amúgy tetszik ez a diófa hasonlat!


    Utoljára módosítva: Danny által : 2016-06-18 15:27

  9. #7
    Mentor pooly logója
    Csatlakozott
    12-01-27
    Hely
    Magyarország
    Hozzászólás
    435
    Begyűjtött 87 köszönetet
    69 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: 5 év után megtöröm a csendet:)

    köszi a bemutatkozást! :-)



Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •