Eredmény: 1 - 8 (8) összesen

Téma: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

  1. #1
    Törzsvendég Ábrahám Péter logója
    Csatlakozott
    13-03-25
    Hely
    Maglód
    Hozzászólás
    121
    Begyűjtött 14 köszönetet
    12 hozzászólásával

    Alapbeállítás Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Sziasztok!

    Bár már pár hete itt vagyok, még nem tettem eleget eme felkérésnek, hát legyen.
    Nevem adott, mivel FB belépéssel regeltem, egyből becses nevem vette át eme remek(nek nem remek) rendszer, és úgy is maradt. Nem zavar, mert durván 3 néven osztom az észt 10 éve fórumokon, és sosem tagadtam le mivoltomat, kilétemet (aláírásokban másodpercek alatt kideríthető, ki vagyok), és sosem tagadom le, amit írtam. Tehát körmondatom végére érve Péter vagyok

    Számítógépes ismereteket Apámtól tanultam, tetszett kiskoromban ahogy veri a gépet, és mivel azt mondta, akkor lehet vele játszani, ha tanulok értelmeset is rajta, így hatodikban elkezdtem Basicet pötyögni a C64-re és a Videoton 64k+-ra következő évben már prog versenyre mentünk a suliból
    Innen vezet a fertő 20 éven át mostani életemig.

    Ma jellemzően egyedi megoldásokkal foglalkozom (php alapokon), legyen az webshop, vagy bármi adatbázis hergelés, mert az jobban megterheli az agyat, kevesen szeretik csinálni, és jobban keresett. Ha uborkaszezon van, nem vetem meg a késztermékek rutintelepítését sem, de inkább csak üresjáratban.

    Volt pár jó megmozdulásom már, de valahogy mindig olyan üzlettársakkal hozott össze a sors, hogy a végén minden rám maradt, ilyen az élet.
    Így készült olyan webshop ami fénykorában napi 1200 látogatót és havi 400-600 rendelést hozott, és készült virtuális állásbörzéhez hasonló projekt expo rendszer is, de az már a múlt...

    Ja, és előre is elnézést, de sok sok évi Windows-ozás és sok évi MAC-ezés (meg ugyanennyi Linuxozás) után kialakult egyfajta nézetem, ami miatt kicsit elfogult vagyok, hogy honnan kezdődik egy számítógép és milyen egy működő rendszer, és néha ez a véleményem irritál másokat, de ez van, szólásszabadságba bele kell férjen ez is.

    Elnézést ha hosszú lett, majd scrollozd át



  2. #2
    Bölcs yatoo logója
    Csatlakozott
    09-02-18
    Hozzászólás
    1.842
    Begyűjtött 524 köszönetet
    302 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Üdv a fórumon! érezd jól magad és ne hagyd, hogy korlátozzák a szólásszabadságodat!!



  3. Az alábbi felhasználók hálásak a válaszért:

    Ábrahám Péter (2013-04-10)

  4. #3
    búgócsiga Akka logója
    Csatlakozott
    10-05-06
    Hozzászólás
    3.844
    Begyűjtött 1.442 köszönetet
    741 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Idézet Ábrahám Péter eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    kicsit elfogult vagyok, hogy honnan kezdődik egy számítógép és milyen egy működő rendszer, és néha ez a véleményem irritál másokat, de ez van, szólásszabadságba bele kell férjen ez is.
    Erről szabad kíváncsiskodni?
    Üdv a fórumon!



  5. #4
    Moderátor sZeKo logója
    Csatlakozott
    09-07-01
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    1.379
    Begyűjtött 65 köszönetet
    39 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön
    Ez annyira megihletett, hogy...

    Mondtam amit mondtál, hát mondom amit mondok: Üdv a fórumon!


    sZeKo



  6. Az alábbi felhasználók hálásak a válaszért:

    Ábrahám Péter (2013-04-10)

  7. #5
    Törzsvendég Ábrahám Péter logója
    Csatlakozott
    13-03-25
    Hely
    Maglód
    Hozzászólás
    121
    Begyűjtött 14 köszönetet
    12 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Idézet Akka eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Erről szabad kíváncsiskodni?
    Üdv a fórumon!
    öööö, flameljünk?

    szóval az MS magára vessen, ha ennyit warezolják a windózát, mert annyit ér, amennyit a piacos DVD ér
    használtam W95-W98-Wme-Wxp-W7 (W8 már kösz nem) parallel a macbookon céges környezet miatt is, de köszönöm... elég volt MS-ből.

    Akit lehet meggyőzök egy ubunturól, én meg örülök, hogy 2005 óta mac-ezünk, mert klasszisokkal biztonságosabb, tartósabb, és a migrálás már 2005-ben tudta azt amit a w7-nél kezdett kerek egészbe önteni az MS.
    Kicsit konkrétan (nem ghostból, nem cloneból) szombaton cseréltem hdd-t, egy SSHD-re a MBP-ban, clean install mert a régi hdd-n még 10.7 rendszer volt, ezen meg 10.8 (megvettem, 5600Ft 5 gépre licenc, mennyi is a W8?) 25 perc a rendszer telepítés, 200GB migrálása automatice USB-n kb 1:40 perc, restart, és mindenem megvan a helyén, ez a 2005-ös adatokat is tartalmazza. 0db "ok", "tovább" és egyéb nélkül, broser cookiek, jelszavak,minden megőrízve

    Szóval "it just works"



  8. The Following 2 Users Say Thank You to Ábrahám Péter For This Useful Post:

    Akka (2013-04-10), mnz (2013-04-11)

  9. #6
    Mentor mli698 logója
    Csatlakozott
    12-08-29
    Hozzászólás
    357
    Begyűjtött 120 köszönetet
    81 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Sok sikert, de mint ha egy pöppet ismerős lennél. D



  10. #7
    Törzsvendég Ábrahám Péter logója
    Csatlakozott
    13-03-25
    Hely
    Maglód
    Hozzászólás
    121
    Begyűjtött 14 köszönetet
    12 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Kicsit vilagits ra, honnan?



  11. #8
    Mentor mli698 logója
    Csatlakozott
    12-08-29
    Hozzászólás
    357
    Begyűjtött 120 köszönetet
    81 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Illik, ami illik, hát jöjjön ami jön :)

    Sorry ! Egy másik Ábrahám Pétert ismerek a netről.



A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •