Oldal: 1 / 5 123 ... UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (44) összesen

Téma: Önkontroll

  1. #1
    work. don't play. HAL9000 logója
    Csatlakozott
    09-05-31
    Hely
    Debrecen
    Hozzászólás
    1.205
    Begyűjtött 44 köszönetet
    19 hozzászólásával

    Villanykörte Önkontroll

    Ebben a pillanatban jó gondolatnak tűnik megnyitni ezt a témát - holnap bizonyára bánni fogom (nem ez lenne az első eset).

    Lassan már egy éve boldogítalak benneteket, és halmozlak el végtelen tudásommal mindnyájatokat. Igazán nincsmit
    Most - hogy már majdnem mindent tudtok - ideje elismernem hogy a seo-munkás is az emberi fajhoz tartozik.

    Mint elismert fajtársakat, ezennel kíváncsiságommal jutalmazlak meg benneteket, és szokásaitok felől óhajtok érdeklődni - vegyétek megtiszteltetésnek.

    A roppant tudással rendelkező, jellemzően hímnemű példányokból elkülöníthető intelligens emberhalmaz egyedeinek egyik tulajdonsága, hogy időnként elfárad. Ilyenkor igyekszik hozzábutulni környezetéhez - keresve a társas kikapcsolódás lehetőségét egy működőképes kommunikáció megteremtésével, mely a nagyobb példányszámban kiadott átlagos intelligenciával rendelkező, de igen szórakoztató embertársai felé irányul.

    Ennek az önkontrollnak kiváló eszköze az alkoholtartalmú italok fogyasztása. Konkrét kérdésem felétek így szól: Milyen kontroll-eszközt használtok a fent említett célra?

    Szerintem elegáns reakció lenne mindenkitől ha egy, maximum két-három alkoholtartalmú italfélséget nevezne meg kedvencének. Ínyencekre számítok elsősorban, tehát furán hatna minden második hozzászólásban a kőbányai világos említése...

    Ha ügyesek vagyunk, ebben (az előre láthatóan nem túl hosszúéletű) témában betölthetjük a kérdés körül tátongó elviselhetetlen űrt.

    Előre is köszönöm, azaz nincsmit.

    Csőke



  2. #2
    nembölcs nemvalid logója
    Csatlakozott
    09-06-25
    Hely
    Szeged
    Hozzászólás
    462
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Hohó, ez egy világbajnok topik
    Az ital neve: barackpálinka. Abból is lehetőleg az eredeti vidéki-falusi (értsd: nem Zwack, illetve egyéb gyári pancs).
    Van egy Békés megyei pálinkafőző mester ismerősöm, az valami csodát tud művelni a gyümölccsel. Nyami.



  3. #3
    work. don't play. HAL9000 logója
    Csatlakozott
    09-05-31
    Hely
    Debrecen
    Hozzászólás
    1.205
    Begyűjtött 44 köszönetet
    19 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Maximálisan egyetértek, mindazonáltal kizárólag olyan pálinkát vagyok hajlandó meginni, melyet nem tudok megfizetni. Megoldásként egy nagyrabecsült barátom havi rendszerességgel hoz kóstolót effajta itókából, így van lehetőségem élvezni is az ilyesmi kategóriát.

    - pálinka (amiről beszélünk)
    - carlsberg és soproni 1895



  4. #4
    vadasy
    Vendég

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    savankás rizlingből és !szódából - viceházmester
    szílvapálinka - tarpai, erdélyi



  5. #5
    Bölcs
    Csatlakozott
    09-12-31
    Hozzászólás
    620
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Rövid:
    - pálinka
    - tequila

    Amúgy inkább koktél párti vagyok:
    - Dirk Diggler (az örök kedvenc)
    - K.O. (ha halni vágyom)
    - Raffles Singapore Sling (eszméletlen...)

    XD és tetszik a topic!



  6. #6
    Bölcs DaveeD logója
    Csatlakozott
    09-07-23
    Hely
    Göd
    Hozzászólás
    1.877
    Begyűjtött 4 köszönetet
    4 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Én elsősorban a söröket pártolom majdnem válogatás nélkül de természetesen ezek között is akad kedvenc, amit nem feltétlen ismer mindenki.

    Budwiser - Budvar Ez egy cseh sör amit Magyarországon is árulnak, de az igazi belőle amit kit vesz az ember és 4.5 helyett 10%-os. Ezzel egész ól el tudja vágni magáz az ember

    Leffe - Dark Ez egy belga barna sör kellemes édes, és kicsit fanyar aromával. Sajnos nálunk igen drága, és kevés helyen árulják.

    Edelweiss - Hefetrüb szűretlen búzasör amit egy szelet citrommal még aromásabbá lehet tenni.

    Koktélozni, és egyébb töményeket inni ritkán szoktam, de ha igen akkor a következőket:

    Puerto Rico rum Ha el akarom vágni magam, gyorsan, akkor a 60%os alkoholtartalma könnyedén hozzásegít ehez.

    Spicc, rum, ha még gyorsabban akarom elvágni magam (80%)

    Koktélok közül leginkább a Zumbi a kedvencem (ebbe is 3 féle rum van)

    Illetve van egy saját találmányom: neve még nincs, de leírom a receptet:
    4cl vodka, 2cl quraso , és ízlés szerint 1 vagy 2 cl friss citromlé. Próbáljátok ki...


    Én az alkoholista hajlamaimat ezekkel szoktam kiélni, ha tehetem, de emellett szinte bármilyen sört megiszok, kivéve a nagyon gagyikat...



  7. #7
    Buherátor Chati logója
    Csatlakozott
    07-12-03
    Hely
    Mohács
    Hozzászólás
    3.303
    Begyűjtött 267 köszönetet
    135 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Ritkán, de akkor alkoholistákat megszégyenítő alapossággal iszom...
    A rövidekből a Hubertus az első... pálinkából a cseresznyét szívlelem, nem vagyok egy ínyenc... aztán persze sört sörrel...


    Nincs mit megmutatnom...

  8. #8
    Szerkesztő Szikar logója
    Csatlakozott
    07-12-31
    Hely
    Kemenesszentmárton
    Hozzászólás
    213
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Én is a söröket pártolom, abból is a Gösser minden mennyiségben. Ha valami igazán jót és drágát akarok inni, akkor:
    • Duvel
    • Bombardier

    Bort csak az apámét (az tudom miből készült).



  9. #9
    MinderBinder edem logója
    Csatlakozott
    09-09-02
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    1.093
    Thanked 1 Time in 1 Post

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Én vörösboros vagyok. Mást nem nagyon szoktam inni. Esetenként még (nem nevet) tonikos sört.



  10. #10
    In love with pixels hápi logója
    Csatlakozott
    09-03-10
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    353
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Önkontroll

    Általában mindenféle vodkák, és igazából nem is iszom mást azon kívül.

    De ha tényleg önkontrollra van szükségem, akkor a szellemi megterhelést igyekszem valami fizikai munkával ellensúlyozni.



Oldal: 1 / 5 123 ... UtolsóUtolsó

A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •