Téma: Vers írás (csak saját versek)

Nagyon örülök, hogy ilyen sikere kezd kibontakozni ezen kezdeményezésemnek.
A versek nagyon tetszenek!!! Ne hagyjátok abba.
Viszont úgy érzem kötelező abc -nek reagálnom.


Nem figyeltél

abc megmondtam nektek,
szeretem a Diginetet.
Csak az még itten nincs
ezért a UPC nagy kincs.

Sok a baja, igen tudom,
ezeket már nagyon unom.
De amikor a verset írtam,
a Digisek miatt szívtam.


sZeKo

Vers kéne

Írjatok már verset...
de ne valami nyerset!
Nem annyira nehéz,
ha elrontod sincs vész.
Szótag számot döntsd el,
az se baj ha rímel.
Jópofa is lehet,
elég egy rövidet.
Gyerünk akkor bátran,
néhány jó vers már van.
Hát lássunk most tőled,
ha többet írsz főleg!


sZeKo

Az élet célja az,hogy elérkezzen a halál,
Mi mindent utólér,bárkit megtalál.
Lehetsz szegény,vagy pedig gazdag,
Ha itt az idő úgyis elragad.

Ha rossz emberként éltél,és nem tudsz változni,
Bünös lelked kinok közt,a pokolban fog égni.
De ha változni jóirányba tudsz,
Akkor a gyönyörű menyországba jutsz.

Ha bűnmentesen éltél,
Istenben pedig hittél,
Bejutsz Szent Péter kapuján,
És mennyei boldogság fog övezni azután.

Az élet túl rövid,hamar elrepül,
És a végén a testedre néma csend ül.
A lélek nem hal meg,felkerül a menybe,
És ott ha letekint,könny szökik szemébe.

Nem fordulhat vissza,bármennyire akar,
Ez az élet rendje,tudom felkavar.
Nem kiálthat már az embereknek,
Pedig szivesen szólna szeretteinek.

Ne bánkódjanak,hiszen boldog helyen van,
Ne éljenek halála után szomorúságban.
Azt akarja minden lélek,éljenek boldogan,
Hisz minden rosszban jó dolog is van.

en egy ilyennel jarulnek hozza ahhoz hogy elerjuk a szaz hozzaszolast a topikban (mar megint tulzok!), elnezest a poenmentessegert, es a rimmentes indulasert:

elégettük a pillangókat.
feleslegesek voltak.
a színeiket lehántottuk,
és elrejtettük egymás elől.
óriási máglyát raktunk,
és sorra dobáltuk rá őket.
a sírásuk és bűzük elől,
a csatornákba menekültünk.
monoton dalokat énekeltünk,
egész valónkban zúgva, fájva.
és pirkadatkor elaludtunk,
a tűzön sercegő pillangók szólamára.
mikor felkeltünk, körbenéztünk.
ők többé sehol se voltak.
a durva utakon a téli óriások
a hideg földbe visszabújtak.
boldogok voltunk,
üresek és vének.
áttetsző gyémánt íriszünkön
a szürkeség mocskosan fénylett.
és mindahányan, emberek,
testvérként a görbe csendben,
átgyalogoltunk a sok száz elgyötört,
és hamuvá vált lepketesten.

Az ember mindig a változástól várja a megoldást. Azt hiszi, hogy ha elutazik máshová, akkor ott kékebb lesz az ég, zöldebb lesz a fű és úgy általában minden jobb lesz. Pedig az érzések változása elsősorban nem a külvilági káprázatban, hanem az önvizsgálatban rejlik. Erről írtam egy rövid verset.

Alatta

Nemegyszer előfordul velünk idegen tájegységen járva, hogy felnézünk az égre és felkiáltunk: “Itt még az ég a felhők is mások, mennyivel gyönyörűbbek!”

Aztán hazatérve éljük tovább megszokott életünket, miközben arra vágyunk, hogy újra eljussunk valahova, valahova máshova.

El is jön a napja, útnak indulunk.

Gondoljuk megérkeztünk; felnézünk az égre és újra megéljük az ‘ég fílinget’, újra lelkesedünk és hiszünk magunknak.

Aztán újra és újra…

De talán egyszer eszünkbe jut saját otthoni életünkben felnézni az égre: “És az ég itt is gyönyörű, a felhők itt is mások, itt is csodálatosak, itt is nagyon tetszenek!”

Úgyhogy nézz fel az égre és örülj, hogy te vagy alatta.

Majdnem a Vers mindegy mindenkinek témába tűztem be a versem (pedig nem vagyok szőke nő) amikor rábukkantam erre a saját-ságos topikra.

Hatos Márta/hmarta/Vox_humana:

Csak nyiltsággal

Csak ülj le velem szemben,
mintha ezer éve itthon lennél…
Csak ülj le - mint szokás -
olyan tudattal, mikor napra-nap
dolgod rendben tetted, mikor kell már
testnek, léleknek az érdemelt nyugvás.
Csak ülj le és hulljon le rólad
az udvarias pompa, úgy szólj hozzám,
mintha ezer éve velem élnél,
mert az enyhülést vágyó szavak
felengedik a test fáradt feszülését,
a lélek görcseit.

Mondd el az első percet,
s mit még megélni remélsz,
oly természetesen, miként benned is
örök törvény szerint lüktet a vér,
és ne feledd: színezni múltat,
jelent, vagy jövőt annyi, mint gyalázni
más megjárt, vagy készülő kálváriáját…
Csak nyíltsággal birtokolsz bizalmat,
s bizalmad rá a tét - ha becsülöd
magad ennyire -, a tisztelet a másiké…
Csak ülj le velem szemben
s beszélj, beszélj…

túl komoly lett már a téma
menjunk el mind gyalog-túra
s ha megérkeztunk a bánya tóra
elokerul egy nyitott tóra
szukség lesz vízállo csukára,
horgászbotra, na meg mátra
ha jár majd erre egy vadasz - olyan igazi vadolo
megkérdezzuk hogy ha ég a hús, az valójában fustolo?
aztan ha majd esetleg, eretnekek eregetnek kellemetlen eledeleket,
nem elegen eszesek, mert ez eledelek nem nedvesek.

(bocsánat!)

Gyűlnek a komoly hangvételű versek, ezért egy ilyet próbáltam én is alkotni most. Amikor ilyen verset írok nem csak a szerkezetet tartom fontosnak, hanem arra is figyelek, hogy átadjam magam annak a 'karakternek' akit elképzeltem. Most egy idős embert találtam ki, pipával a szájában, ahogy a házának teraszáról a hintaszékéből nézi a naplementét. Várom a véleményeket.


Naplemente

Ismerősök? Régi árnyak.
Aki meghalt, fel nem támad.
Álmaim? Már múló vágyak.
Nem kel útra aki fáradt.

Emlékek? Csak fakó képek.
Nincsenek már miértek.
Holnap? Közel, mégis messze.
Senki se tudja, hogy lesz-e.


sZeKo