Printable View
"...13.000 dollárt (3 millió Ft-ot) keres havonta, de ezt egy az egyben visszaforgatja az oldalra, a szerverhez kapcsolódó számla önmagában 8.000 dollár (1,8 millió Ft)"... - írja az index egy excsajos oldalról, amiről tegnapig nem is hallottam még. Megnéztem, de pár 125x125, és 1db 300x250-es hirdetésen kívül mást nem láttam. Mi a jó istennel keres ez ennyit?
isanyoneup pont com
Van ott azért jó pár hirdetés, és a p0rn0(közeli) oldalakon elég nagy az átkattintási arány, hiszen egy p*ncira nagyobb eséllyel kattintanak a látogatók (hiszen már amúgy is ilyen jellegű oldalon vannak), mint mondjuk egy bankos reklám-bannerre. Ez az egyik legtöbbet hozó rétege az egész netes iparnak még napjainkban is.
Arról nem is beszélve, az oldal jellegéből adódóan, bizos jön napi pár ezer dolcsi abból is, hogy "ennyit kapsz, ha leveszel az oldalról..." :D
El is gondolkodtam egy hasonló oldalon Magyar viszonylatban, bár meglepődnék ha nem lenne már rég (nem vagyok járatos a témában...)
Volt ilyen, de egyrészt kideríthető volt, ki csinálta (más kérdés, hogy a hatóságnak nem sikerült, de nekem nem volt nehéz, tehát összességében egyértelmű volt, hogy a srác föladja). Itthon ez nem ilyen egyszerű, névvel nem javasolnám, morálisan pedig másképpen sem tartom elfogadhatónak. Én a havi 13 000 dollárt angolszász nyelvterületen egyáltalán nem tartom soknak, különösen nem ilyen látogatottság mellett. Itthon nem hozható össze belőle elég, egyszerűen nem tudsz hirdetőt vinni rá, a Puruttyának ez a fő problémája. Egy-két potencianövelő vagy épp dizájnerdrogos hirdetés megy – de nálunk a partnerprogramok ritkán fizetnek jól, utóbbi meg szerintem saját vállalkozás vagy ahhoz közeli. Eltart néhány embert, de mivel minden blogot más és többen is készítenek, végül is nem elég a jelenlegi modellel.
Nem látom különlegesnek az adott oldal sikerét, férgekből sok van. Magam részéről efféle sikerekből nem kívánok részeket, nagyon rossz, amikor az ember keserűségből és szégyenből próbál magának sikert, várat építeni. Amikor ráomlik, sokkal súlyosabb lesz, mint sejti; amikor benyújtják a számlát, akkor derül ki, hogy mennyi lett. Pár év múlva nézzük meg a fiatalembert.
Ennyi pénzt pedig mások megalázása és kihasználása nélkül is lehet keresni. De ilyesmivel nem itthon.
Nem morálisan, hanem technikailag érdekelt, hogy ezzel a semmi reklámmal, hogyan képes ennyi pénzt termelni. Személy szerint nem hiszem el, még ilyen nagy látogatottság mellett sem.
Amúgy a velvet már törölte a cikket, valószínű rájuk szóltak, az első posztból ki kéne venni a linket...
Nem törölték, csak a fórumrendszer okos, és kiveszi a linkből a s.zex és p.orno szavakat, biztos, ami biztos.
tulajdonképpen itthon a napiszar is ilyen, oszt meg adatlapot gáz képekkel ennyi a recept :)
Bár nem vagyok rá büszke, az egykori blogomon egyszer volt vendégszerkesztő (ez a blog akkoriban a legnagyobb blogrendszer, a Freeblog legolvasottabbja volt, PR5-ös, ahogy emlékszem 3–5 ezer egyedije volt naponta, napi 6–10 poszttal), aki az efféle közösségi oldalakról szedett le lúzereket, és alázta meg őket. Két poszt után szakítottam e dologgal, mert vicc helyett alpári lett, ami akkor jellemző volt rám, csak ez már tényleg aljas volt. Akkor még nem volt trash blog itthon (fiatalkább voltam én is), de elég komoly hullámokat vert a neten, nagyon sok látogatót hozott. Már akkor sejtettem, hogy erre lenne igény, a káröröm a legegyszerűbb örömforrás, így a legegyügyűbbet motiválja. Bejött a dolog, mint látjuk a trash blogok térnyerésén.
Bocs, hogy fölhozom a témát, de máshová nem fér. Megtaláltam most egy kétéves cikkemet, amelyet egy online lapnak készítettem. Azóta kissé elavult (például a Puruttya megszűnt, miután előzetes letartóztatásba került a szerkesztője), de mivel már sehol sem elérhető, gondoltam, megosztom itt, aztán long tail találatnak talán jó lesz a fórum számára :))
------------------
Napiszar a marketingben
Megkerülhetetlenné váltak az utóbbi két évben a magyar trash blogok. Az illegalitásban működő nehézágyúk, a Puruttya és Napiszar bár sorozatosan törvényt sértenek, széles réteghez jutnak el, így az online kampányban kétségtelenül számolni kell velük.
Jóllehet már 2008 óta működik a napiszar.com (korábban még freeblogos tárhelyen is működött, majd új csapattal külföldi szerveren indult újra), várni kellett a közismertségére. Az egyszerű, nem is éppen vonzó megjelenésű, ingyenes sablonra épült blogon néhány szerkesztő (köztük a folyamatosan magát propagáló, a góth szubkultúrában ismert Marlyn Manson-imitátor, a Napiszaron korábban rendszeresen kigúnyolt Hozé is) videókat, képeket posztol különböző témákban. A hosszabb folyószöveget sosem tartalmazó posztok közösségi oldalakról lelopott vagy e-mailben beküldött, általában meghökkentő, az érintett lejáratását is szolgáló anyagokat tartalmaznak, sorozatosan megsértve a hazai törvényeket. Bár bejegyzéseket nem törölnek, mikor egy kiskorúról került ki az oldalra meztelen fotó, az esettel foglalkozó cikkünk után nem voltak elérhetőek többé a képek az oldalon. Jelen cikkben marketinges szempontból vizsgáljuk az oldalt, azonban mindezt közérthető formában tesszük, tekintettel arra, hogy nem szakmai közönségnek készül az írás.
Az oldal sikerét talán éppen a törvényenkívüliség romantikája, valamint a káröröm egyszerű izgalma emelhette magasra. A működési mechanizmus éppen az, mint a sokat kárhoztatott Kurucinfo esetében is: az elhallgatásból (érdektelenségből) egy-egy botrányos médiamegjelenés ragadta ki az oldalt. Miután pedig ingyenes reklámot biztosítottak főműsoridőben a portálnak, a látogatók száma többszörösére nőtt, a folyamatos bulvártartalom pedig a marketinges szempontból általában kevésbé értékes réteget az oldalon tartja. Ha egy ilyen blog átlagos látogatójából fogunk 1000-et, lehet, hogy kisebb konverziót érünk el bizonyos termékek és célok esetében, mint más oldal 100 látogatójával (ezt meglátjuk majd egy későbbi okfejtésben), azonban ezt a tömeget már nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Jelenleg naponta mintegy 60 000 ember kíváncsi a magát is a web szemetesének tartó oldalra. Ez egyébként megegyezik a Kurucinfo látogatottságával, melytől egyébként az oldal retorikájában sem határolódik el, gyakorta találhatók meg rajta populista rasszista szövegek és közkedvelt téma a cigányság magatartása, netes jelenléte is. Ha a reklámszakma szerint legitimnek tekinthető oldalakhoz akarjuk hasonlítani, akkor például a webforditas.hu jó példa, ott hasonló a látogatottság, bár ez az oldal egy üzleti célból kidolgozott, jól használható és közismert szolgáltatást nyújt. Látogatói rétege is máshogyan alakul, valamint vélhetően sokan nem naponta térnek vissza rá. Érzékelhető, hogy egy látszólag sok értékes tartalmat nem nyújtó oldal milyen magasra juthat; közismertségre és üzletileg elfogadható látogatottságra mindenképpen számot tarthat.
Valójában persze van munka egy ilyen oldal fenntartása mögött is, mégis újabb és újabb, hasonló koncepcióban működő blogok igyekeznek szeletet szakítani a könnyűnek tűnő sikersztoriból. A legeredményesebb a szintén sok évre visszatekintő, már blogrendszerré nőtt Puruttya. Itt is néhány médiamegjelenés, azaz botrány segített az ismertté válásban. Rendkívül érdekes, hogy míg a Puruttya blogrendszerré változott, több szerkesztője, komolyabban kidolgozott tartalmai vannak, mégsem képes a Napiszar látogatottságát elérni, bár közösségépítésben vélhetően nincs oka szégyenkezni: vannak kifejezetten „puruttyások”, a Napiszar pedig inkább fenyegetésként hangzik el manapság („fölteszlek a napiszar.comra!”).
Reklámetikai kérdés
Ezek a weboldalak is igyekeznek pénzt termelni, a Napiszar különösen azért, mert korábban egy szlovák érdekeltségű cég fel is vásárolta: az oldal készítőinek közlése szerint nyolcjegyű összegért. Az illegalitásban működő, rejtőzködő szerkesztők viszont számlát biztosan nem adnak, valamint nem minden brand engedheti meg magának, hogy egy olyan oldalon hirdessen, ahol folyamatos jogtiprások, cigányozás és a márkaarculattal egyébként sem összeegyeztethető nyelvezet kap helyet.
A Puruttyán már 40 000 forintért lehet hirdetést elhelyezni, a Napiszaron pedig információink szerint 400 000 forint körüli összegért. Ez költséghatékonynak tűnik egy ilyen látogatottságú oldalon történő megjelenésért. A kampánybüdzsé azonban nem minden. Az adott cégnek nagyon kell vigyáznia, hogy – amennyiben ezt a vállalati policy nem engedi – ne hozzák párhuzamba a weblappal, ne tartsák egy aggályos oldal támogatójának.
Emlékezetes volt, mikor néhány éve a Kurucinfo készítői úgy helyezték el az oldalon a CBA nevű üzletlánc hirdetését, hogy azt a cég nem kérte, sőt kifejezetten ellenezte is. Még a lap készítői is tudták, hogy ronthatja egy cég megítélését pusztán az, ha hirdetőként megjelenik egy oldalon.
Az adott blogokon ezért főleg a felnőtteknek szóló termékek reklámjai, illetve partnerprogramok futnak: utóbbiaknál könnyű elütni a kérdést azzal, hogy a reklámozó azt mondja, nem ő kérte a hirdetések elhelyezését, a ****uális jellegű termékek pedig egyébként is kiszorultak a többi weboldalról, így a megjelenésekben nem válogatnak.
Mindezeket biztosan figyelembe vette a Honda új SMO- (közösségimédia-) kampányát futtató reklámügynökség, mely február 22-én a Napiszaron reklámozott.
A Honda és a Napiszar
A Honda Hungary Kft. által megbízott Firendly Digital marketingtervében szerepelt az „internet pöcegödrében” (öndefiníció) való megjelenés, melyet a cég szerint a megbízóval egyeztetve építettek bele a végleges tervbe.
A többek között a Nintendo Wii kampányát Magyarországon az Amstelnek eladó (azaz azt lemásoló) ügynökség a Honda Jazz nevű személyautó közösségi médiában való megjelenéséért felelős. Magyarországon a social marketinget a Facebookkal szokás összekeverni, de kétségtelen, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak általában kulcsszerepet szokás adni a kampányban, a nagyon hatékony és divatosnak is tekinthető szóbeszéd-marketing alkalmazásához azonban sok más lehetőség is van. És elvileg alkalmas lenne ilyesféle „közbeszéd” indítására a Napiszar is.
A Hondánál kérdésünkre elmondták, hogy kerülik a megosztó tartalmat (felnőtt, szélsőséges stb. oldalak), és a reklámügynökség hosszas győzködése után álltak kötélnek, bár azt mondták, nem igazán ismerték az oldalt. Az ügynökség azonban használta már, és javasolták is, amit viszont én rossz targetációnak tartok.
Bár a Honda képviselete szerint nekik azt mondták, a Napiszar megfelelő célközönség, én aligha látom úgy, hogy a leendő Honda-tulajdonosokat ezen az oldalon kell keresni, sőt aktuális Honda-tulajdonosként egyenesen sértőnek is tarthatja valaki ezt a választást.
A kampányra a cég közel kétmillió forintot költött. Ebben benne van a Facebook-oldal egyéves felügyelete, illetve maga a hirdetésben megjelenő applikáció is, mely egyébként nem fogja megváltoztatni a marketinges szakmát, de a kötelező elemekkel (például az e-mail cím megszerzésének lehetőségével) föl van szerelve. A Honda oldalának lájkolása után a kínosan fiatalos („szeretnél valami vagányat?”) felütést követően egy ismerősünk fotóját kell kiválasztanunk vagy föltöltenünk. Ez az arckép jelenik meg egy férfi vagy nő testén, amely kelletti magát az út szélén, míg kínos zene és hanghatások kíséretében meg nem jelenik az új autó.
Semmi értelme, nem érdekes, leginkább idegesítő, éppen úgy, mint egy fórumspam, melyből szintén szórtak el a marketingesek a kampányban. Mintha alapvetésekkel nem lennének tisztában, például azzal, hogy olyasmit szokás megosztani a többi felhasználóval, ami jó. Persze, azt is, ami rossz, de olyat nem pénzért szokás csinálni.
Szintén etikailag kifogásolható, hogy a Napiszaron nem volt egyértelmű, hogy reklámposzt látható. Bár a címben (ami önmagában is külön érdekes: Arconpörgés a betonon) szerepelt a reklámtartalomra utaló (x) jel, mégsem volt egyértelmű a látogatók számára, hogy szponzorált megjelenésről van szó. A hozzászólásokban többen jelezték, hogy az adott tartalom nem érdekes, értelmetlen és a posztolását nem is értik. Ezeket a hozzászólásokat törölték, majd a kommentelést az adott bejegyzésnél egyszerűen megtiltották.
Ha valaki közösségimédia-kampányt futtat, alapvetően nem a fórumspamek és ezerszer látott Facebook-applikációk mesgyéjét kellene taposnia, akkor sem, ha olcsón dolgozik. Éppen a látogatókkal való interakció, a hatékony párbeszéd és imázsépítés marad el akkor, mikor letiltjuk őket, ha kritikát fogalmaznak meg. Egy nap alatt egyébként a kezdeti 500-ról mindössze 1500-ra nőtt a követők száma, ami nulla forintos befektetéssel is elérhető: jómagam tesztből nem létező (!) termékre is összehoztam ennyit, jóllehet némileg hosszabb idő alatt.
A Hondát képviselő Friendly Digital azt is elfelejtette mondani megbízójának, hogy a Facebook éppen most változtatta meg a céges profilok kommunikációját, mégpedig úgy, hogy az egy gyomorrúgás értékű ajándék a marketingeseknek. A továbbiakban a cég által posztolt tartalmak nem jelennek meg automatikusan a követőknél, csak akkor, ha azok gyakran reagálnak a céges oldalon történtekre (lájkolnak, hozzászólnak stb.), tehát vélhetően nemcsak a fenti módon „megvásárolt” lájkról, hanem valódi érdeklődésről van szó. (Ezzel együtt a Facebook bevezette, hogy saját követőinknél hirdethetünk, így az új rendszer üzleti értelmét magyarázni sem kell.)
A Honda képviselője telefonban arra hivatkozott, hogy az ügynökség szerint a célközönség így érhető el a leghatékonyabban. Nos, én ezzel is vitatkoznék.
A trash blogokon elérhető felhasználók
A marketinges szakma különböző indexek és statisztikák segítségével igyekszik meghatározni, hogy egy adott hirdetőnek milyen tartalom megfelelő. A Bombahír például a Google Ad Planner becslése szerint az átlagosnál tájékozottabb, szélesebb látókörű réteg oldala. A Napiszarhoz nagyon hasonló Puruttya oldalán korábban volt egy nyilvános szavazás, melyből kiderült, hogy egészen elképesztő arányát adják látogatóinak a legalábbis marketinges szempontból kevésbé értékes (mondhatnók nem az Esomar-státusz csúcsai) felhasználók. Ez természetesen kiderült az oldal összejövelén készült riportfilmünkből is, de a számok meggyőzőbbek.
A Puruttyát (mely mind megjelenésében, mind tartalmában igényesebb, azonban hangulatában inkább közönséges és provokatív) a fiatal, kevésbé iskolázott és kisebb jövedelemmel rendelkezők látogatják: látogatóik 85%-a 14–26 év közötti fiatal, 70%-uknak pedig egyáltalán nincs keresete. Bár ez mintának kevés, de rávilágít arra, hogy egy trash blogon nem biztos, hogy könnyű autót eladni: ha tízből csak három látogatónak van egyáltalán fizetése, az is kevés és még ő is fiatal, tehát jelentős megtakarítása sincsen, akkor autó helyett akár harci helikoptert is próbálhatnánk nekik eladni, a konverzió (ha a cél a vásárlás) nem nagyon fog változni.
Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy az oldalon korábban hirdető vállalkozás (mely felnőtt férfiaknak szóló étrendkiegészítőt kínált) szerint körülbelül minden hetvenedik Napiszar-látogató után realizáltak rendelést a legelső megjelenést követően.
Jelen esetben értelemszerűen a márka megismertetése és a Facebook-jelenlét megerősítése került kétmillió forintba a Honda számára, csakhogy akkor is kérdésesnek tartom, hogy megéri-e a kampány. Egy marketinges mindig mutat olyan statisztikát, amely szerint meg, azonban nehezen mérhető, hogy okoz-e károkat egy cég megítélésében, ha szakít a politikai korrektséggel vagy közízléssel, és úttörő szerepet vállal az újmédia hirdetéspiacán.
Az is érdekes, hogy bár a Napiszart 18 000-en követik Facebookon, a közösségi oldaluk tavaly óta nem frissült, és ez a hirdető sem jelenik meg ott, pedig nem lett volna rossz ötlet a Facebookról csábítani az embereket egy másik Facebook-oldalra.
A Friendly Digitalnál azt mondták, őket a látogatómennyiség érdekelte, valamint arra tekintettel, hogy itt egy vicces(nek szánt) applikációról van szó, a relevanciát is látták. A céljuk 1500–2000 követő volt (egy kétmilliós kampányban?), ezért sikeresnek tartják, a programnak pedig azért lesz majd vírushatása, mert az továbbküldhető az ismerősöknek, a szétküldéssel pedig nyerni is lehet – az öt hondás táska valamelyikét.
Hirdetés a szemétben
Szakmai szemmel örömteli, ha ezeket a némely szempontból perifériára szorult oldalakat is meg lehet tölteni jól működő hirdetési egységekkel. Azonban a szokásos látogatóanalízisen túl itt még figyelmesebben kell eljárni. A konkrét céghez nem köthető gerillamarketing szürkezónás megoldásaként nagyon is el tudom képzelni ezen oldalak felületének megvásárlását (például egy vírusvideó népszerűsítésére), jóllehet éppen ezek azok a területei az online marketingnek, ahol a pénzért vásárolható jelenlét másodlagos.
A hirdetőknek (illetőleg az őket képviselő ügynökségeknek) mindenképpen a tartalomszolgáltatás felé kell mozogniuk. Lehet, hogy közhelyszerűnek látszik, de lám, itt is el kell ismételni: olyan tartalmat kell szolgáltatni, mely nemcsak egyedi, de érdekes is. A humor viszont szintén nem univerzális: más vicces a tizenéves diákoknak, mint a felnőtt, jól kereső férfiaknak. Nem kerülhetők ki a kreatív szakemberek, szöveg- és forgatókönyvírók, geges csapat, pláne nem úgy, hogy egy külföldön már sikeres ötletet magyarítunk, mert ebből valamiért mindig butítás lesz, mintha a magyar internetezők kevesebbet érdemelnének. Működik Justin Bieber? Megalkotjuk halovány, unalmas mását, legyen a neve MM, s*nem kell más, csak a Viván nyomni a klipeket. Ezzel a hozzáállással sem a tévében, sem az online marketingben nem lehet robbantani. A langyos vízben meg csak az a reklámcsapat akar úszni, amelyiket nem is érdekli ez az egész.
A Honda már most rendelkezik olyan közösségi bázissal, mely érzékenyen reagál a márkáról szóló hírekre, és képes reagálni az eseményekre, formálni a környezete véleményét, de ez egyelőre egy viszonylag szűk kör. Egy jó kampány az égig emelhet egy márkát, és szerencsére egyre több cég (egyébként kisvállalkozások is) ismerik föl, hogy az online megjelenés költséghatékony, könnyen elemezhető és azonnali reakciókra ad lehetőséget. De ne feledjük: ha megjelenünk egy oldalon, a legtöbbször nem tudjuk közvetlenül szabályozni, hogy azon milyen további tartalmak jelenjenek meg. Ha másnap botrányba keveredik az oldal, könnyen a mi logónk villoghat a tévéképernyőkön, s*bár sokan istenítik a negatív reklámot, egy állatkínzó videója vagy tizenéves nemi szerve mellett kevesen akarnánk márkahűséget építeni.
A hirdetés feladása, hirdetési hely biztosítása egy speciális bizalmi viszony, melyet már annyian kijátszottak, hogy az online marketinget sokan az ördögtől valónak tartják. Pedig csak az, amivé tesszük.
(A szerző onlinemarketing-tanácsadó egy több mint húsz országban működő weboldalhálózatnál.)
Kicsit off, de sorry. Én anno hirdettem hasonló oldalon, és meglepetésemre egy rakat értelmes ember jött át az oldalunkra - szóval megérte. (tökre nem releváns oldal volt egyébként)
El tudom képzelni, hogy érdemes lehet egy ilyen oldalon hirdetni, van pár olyan ismerősöm, aki értelmiségi és mégis követi a napiszart, mert egyszerűen jót röhög rajta és kikapcsolódik. Így egész biztosan sok olyan netező van aki egyetem mellett, vagy egy jó állással napiszart követ.