Oldal: 1 / 3 123 UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (21) összesen

Téma: Justify - a sorkizárt szöveg

  1. #1
    Törölve
    Vendég

    Alapbeállítás Justify - a sorkizárt szöveg

    Mindig akad olyan, aki nem ismeri, íme:

    Készítettem róla egy képet.
    Bal oldali sorkizárt szöveg, míg a jobb oldali a hagyományos tördelés.



    Sorkizásrás utasítása: align="justify"

    A Justify érték a szöveget pontosan elosztja a a rendelkezésre álló helyen, -a látható vagy láthatatlan keretet a szóköz növelésével kitölti -, tehát a szöveg jobb, s bal ütközése a margóhoz minden sorban, és mindig ugyanott lesz - kimondott előnye a rendezettség, és az egyenletesség.

    Tehát vagy így készítjük el a szöveg forráskódját:
    <div align="justify">szöveg-halom</div>

    vagy így:

    <p align="justify">szöveg-halom</p>

    (ccs-ben kapásból nem vágom)

    De persze az is rosszul hat, ha egy sorkizárt szöveg szavai között óriási szóközök tátonganak. Néha igazítani kell rajta - szó-val pótolni, szavakat felcserélni, de ez igen ritka. Ha van három-négy sor szöveg, 99% szépre kihozza ez az utasítás az egész szöveget (meg ha van a sorban elegendő hely - rövid soroknál nem alkalmazható)



  2. #2
    Bölcs szita logója
    Csatlakozott
    07-05-05
    Hely
    18.ker
    Hozzászólás
    868
    Begyűjtött 2 köszönetet
    2 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    cs-ben "text-align:justify; " és ha body teszed be után az egész lapra lesz alkalmazva.



  3. #3
    Új tag dingo logója
    Csatlakozott
    08-02-08
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    10
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Üdv!

    Egy apró kiegészítés:
    Bár tényleg jól néz ki ha figyelnek rá, azért mégis a balrazárt szöveg a természetes. (Lásd még kézírás.)
    (Nem kötekedni akartam, csak hozzátartozik az „akármerrezárt” szöveg témájához. :-) )



  4. #4
    Törölve
    Vendég

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Idézet dingo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Üdv!

    Egy apró kiegészítés:
    Bár tényleg jól néz ki ha figyelnek rá, azért mégis a balrazárt szöveg a természetes. (Lásd még kézírás.)
    (Nem kötekedni akartam, csak hozzátartozik az „akármerrezárt” szöveg témájához. :-) )
    Csak hogy ez nem kézírás.
    Hanem a nyomtatott sajtóhoz hasonlatos betűtípus, szövegkörnyezet stb.stb..

    Ha meg megnézel bármely nyomtatott sajtót, könyv, újság, csak is kizárólag a sorkizárást használják. (ezért is lehet nekem olyan nagy hiányérzetem, amikor ilyen "webes-nyomtatott" betűt-szöveget látok sorkizárás nélkül.



  5. #5
    Új tag dingo logója
    Csatlakozott
    08-02-08
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    10
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Igen, én is tudom, hogy ez nem kézírás.
    Viszont azt is tudom, hogy a nyomtatott kiadványok készítésénél – még a legbutább tördelőprogramban is – jóval több lehetőség van a szöveg egyengetésére, mint CSS-el. ;-)



  6. #6
    Mentor garrotter logója
    Csatlakozott
    07-05-11
    Hely
    Budapest
    Hozzászólás
    477
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Én is azt olvastam még régebben, hogy nem előnyös a sortkizárt szöveg alkalmazása weboldalakon.
    Valaki nem járatos ezekben a dolgokban?
    (nekem is jobban tetszik, ha sorkizárt)



  7. #7
    Adminisztrátor BagiZoli logója
    Csatlakozott
    07-04-26
    Hozzászólás
    3.861
    Begyűjtött 326 köszönetet
    158 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Őszínte véleményem a dologról az, hogy a sorkizárt tördelés nem szép, nem is használom sehol.



  8. #8
    'Say Hello To My Little Friend'
    Csatlakozott
    07-10-21
    Hely
    Közös többszörös
    Hozzászólás
    4.216
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Stilisztikai szempontból, és hogy egyszerűbb olvasni ezen keresztül vezeti a szemet, mindenképpen előnyös.



  9. #9
    Törölve
    Vendég

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Az mondjuk nem lehet véletlen, hogy a világon megtalálható összes újság és a világ összes könyvében használják a sorkizárást.



  10. #10
    Adminisztrátor BagiZoli logója
    Csatlakozott
    07-04-26
    Hozzászólás
    3.861
    Begyűjtött 326 köszönetet
    158 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Justify - a sorkizárt szöveg

    Hitetlen, adtam egy esélyt az elméletednek, pont most készülő konnektor családtagon. Meg kell mondjam, nem lett rosszabb az összhatás.



Oldal: 1 / 3 123 UtolsóUtolsó

A téma címkéi:

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •