Elindult egy újabb katalógusunk Web kávézó néven, amely egyben egy kísérlet is, amelyről egy másik topikban már egyeztettem pár fórumozóval.
Ennek a közösbe dobásával várni akartam addig, amíg meglesz a következő PR frissítés (azoknak akiknek ez számít), de többen bátorítottak, hogy érdemes így is bedobnom a tisztelt szakmai közönségnek.
Az oldal egy régi, lejárt domain újraregisztrálásával jutott a főnököm birtokába, akivel megbeszéltük, hogy katalógust készítünk belőle, de hogy minél erősebb linkeket adjon, ezért cikk portál jellegűvé tesszük. Ezért fogunk rendszeresen írni olyan cikkeket is, amelyekben nem lesz link elhelyezve, valamint folyamatosan tart a linképítés az oldalra.
A katalógusban azok, akiktől azonnali publikálásra kaptam jogot katalógusokba, azok nálam is számíthatnak erre (akiket érint keressenek meg privátban).
Akiknek szoktam használni a katalógusát, de nem azonnali publikálású, azok természetesen küldhetnek linket a Web kávézóba is (akiket érint keressenek meg privátban).
Akik az előző két kategóriába nem tartoznak, azok két módon kaphatnak jogot a cikk küldésre:
1. Vagy megtámogatják a katalógust 1 linkkel (A linket nem muszáj az ajánlott honlapodról adni.)
2. Vagy olyan cikket írnak, amely a kávézáshoz kapcsolódik. pl. Cégünk munkatársai nagyon sokat kávéznak, mivel jobban szeretünk dolgozni, mint aludni. A seo végzéséhez egyébként is elengedetlen egy jó kávé...
A szabályok természetesen mindenki számára betartandók:
- Minimum 100 szó, a link a bevezető szöveg utáni részben helyezhető csak el.
- Idegen nyelvű honlap, deeplink, aldomain elhelyezése a cikkben csak előzetes egyeztetés után lehetséges.
- Google irányelvek betartása (bünti alatti oldal nem jöhet, illegális stb. szintén nem)