Oldal: 1 / 3 123 UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (27) összesen

Téma: Köszöntő

  1. #1
    Új tag
    Csatlakozott
    07-07-31
    Hozzászólás
    4
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás Köszöntő

    Sziasztok,
    Új tagként, kérésetekre, illetve az etikettnek megfelelően röviden bemutatkoznék.

    Valószínűleg a korom alapján a rangidős körbe tartozom. a 80-as évek közepe óta foglalkozom számítástechnikával. Aki már ilyen régi motoros, az tudja, hogy annak idején elsősorban az autodidakta tanulási módszerek léteztek, így én is végig próbáltam a szakma sok területét Basic-től, dBase-től az asp.NET, SQL-ig beleétve a hardvert bütykölést is.
    Van egy saját kis fejlesztő cégem, annak intézem a napi ügyes-bajos dolgait, ezért sajna a napi fejlesztéstől eltávolodtam, de érdekeltnk a legújabb technikák, irányzatok, ehhez keresek itt forrásokat.
    Folyamatosan keresünk kollégákat is, akik szívesen dolgoznának velünk akár cégünkben, akár függetlenként egy-egy feladat kapcsán.
    Ami elsősorban érdekel, (mostanság) hogy az általunk készített, üzemeltetett honlapokat miként tudjuk "előrébb" tolni a keresőkben, hogy ügyfeleinknek segítsünk ezzel.
    Remélem, kölcsönösen hasznos lesz ittlétem!
    Üdv,
    Icebear



  2. #2
    Adminisztrátor BagiZoli logója
    Csatlakozott
    07-04-26
    Hozzászólás
    3.861
    Begyűjtött 326 köszönetet
    158 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Szia Icebear! Azt gondolom, az óriási tapasztalatod nagy ajándék lesz közösségünknek. Kellemes barangolást!



  3. #3
    állandó tag Tibi logója
    Csatlakozott
    07-05-02
    Hely
    ojjektum
    Hozzászólás
    1.711
    Begyűjtött 14 köszönetet
    12 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    ÜDV itt a forumon és kellemes idötöltést !



  4. #4
    BaD-DoG dassad logója
    Csatlakozott
    07-07-02
    Hozzászólás
    1.552
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Köszöntjük önt a fórumon.
    És megtisztel, hogy regisztrált a mi kis de annál összetartóbb közössügónk forumára.

    De most komolyan ...
    Nem szép amit ide irtam ?
    Nem tudom de ma valahogy olyan sirhatnékom van...


    Utoljára módosítva: dassad által : 2007-07-31 10:59

  5. #5
    Új tag SynDiCat logója
    Csatlakozott
    07-07-23
    Hely
    Bp-ZH
    Hozzászólás
    31
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Üdv jegesmaci!
    Szintén korombeli vagy, lassan alapíthatunk egy senior.seo klubot


    ________

    dassad: csak nem miattam ?



  6. #6
    Új tag
    Csatlakozott
    07-07-31
    Hozzászólás
    4
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Szia,
    Köszönöm az üdvözletd, gyors volt!



  7. #7
    Új tag
    Csatlakozott
    07-07-31
    Hozzászólás
    4
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Természetesen, mindenkinek köszönöm a Welcome-okat!



  8. #8
    BaD-DoG dassad logója
    Csatlakozott
    07-07-02
    Hozzászólás
    1.552
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Idézet SynDiCat eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Üdv jegesmaci!

    dassad: csak nem miattam ?
    Á dehogy de talán azért is sirnom kéne
    Aki nem tudná annak melklékesen megjegyzem, hogy a pocsék hejesirásomróll van szó és erre büszke vagyok, hogy én vagyok a leg hejtelenebbül iró tag a fórumon



  9. #9
    Bölcs Longhand logója
    Csatlakozott
    07-04-27
    Hozzászólás
    1.608
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Üdv. Icebear, remélem sikerül majd jómunkatársakra lelned itt a fórumon és weboldalak helyezései is javulnak.



  10. #10
    BaD-DoG dassad logója
    Csatlakozott
    07-07-02
    Hozzászólás
    1.552
    Begyűjtött 0 köszönetet
    0 hozzászólásával

    Alapbeállítás re: Köszöntő

    Idézet Longhand eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Üdv. Icebear, remélem sikerül majd jómunkatársakra lelned itt a fórumon és weboldalak helyezései is javulnak.
    Jaj de HAPY vagyok, hogy végre én is kritizálhatok valakit.
    Igy már nem is sirok...

    jómunkatársakra

    Háhá most megvagy de remélem nem vagy egy bosszúálló fajta...



Oldal: 1 / 3 123 UtolsóUtolsó

Könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •