Valamikor régebben valahol itt olvastam egy topicot a paypal-apeh problémájáról, akkor nem volt időm, most sincs sok plusz fáj a fogam és 7-re van időpontom a dokinál. De ha már egyszer itt vagyok, akkor írkálok is pár sort, ne legyen annyira üres az első hozzászolásom. Ja, majd elfelejtettem, német anyanyelű vagyok, ergó sok lesz itt a helyesírási hiba. Főleg német és angol nyelven dolgozok, de április/május óta van három magyar nyelvű domainem is, szeptemberben hozzájön még egyszer három, azaz megjelentem. Én is használom a PayPalt, nekem is van Magyarországon bejegyzett vállalkozásom, tehát a problémát ismertem, de megoldottam, egy barátom szintén, de máshogyan, tehát amennyiben erre még van érdeklődés, akkor szívesen elmondom mindkét variációt.
Most már csak el kell mentem magamnak ezt a fórumot, hogy majd visszataláljak ide, aztán spuri a dokihoz, még sose volt ilyen, hogy alig vártam egy ilyen rohadt szurit, reggel óta fáj, a dokim pedig délutános, pont ma csak este volt szabad időpontja, de húsz perc múlva vége a tortúrának. És voilá, létrehoztam egy kis betűsalátát is.